ARCHÍVUM / szolgáltatások
MINDEN ÖTÖDIK NEMZETKÖZI LÁNC MAGYARORSZÁGON IS TERJESZKEDNE EGY FELMÉRÉS SZERINT
A nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési terveinek élén az Egyesült Királyság áll 2017-ben, 65 százalékuk a szigetországot jelölte meg legfontosabb piacaként; Magyarországot a láncok 19 százaléka említette, ezzel a magyar az ötödik a terjeszkedni kívánó kiskereskedők listáján a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatása szerint.
MNB-ALELNÖK: VERSENGŐ ÉS VERSENYKÉPES BANKRENDSZERRE VAN SZÜKSÉG
Versengő és versenyképes bankrendszerre van szükség Magyarországon - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden Budapesten a Portfolio "Hitelezés 2017" című konferencián.
BM: JÖVŐRE 200 EZER ALÁ CSÖKKENHET A KÖZFOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA
Idén év végére 210 ezerre, jövőre pedig 190 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma - mondta Réthy Pál, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője kedden Budapesten.
ELEMZŐK: FOLYTATÓDHAT A FOGLALKOZTATÁS NÖVEKEDÉSE, DE ÜTEMÉT FÉKEZHETI A SZAKEMBERHIÁNY
Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
NŐTT A VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA
A hévízi kereskedelmi szálláshelyeken 14,3 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, a külföldi vendégszám mellett emelkedik a belföldi kereslet, a magánszálláshelyek minőségfejlesztésére pedig kiemelt figyelmet fordítanak a fürdővárosban - közölte a város polgármestere a turisztikai eredményekről tartott sajtótájékoztatón.
A K&H BIZTOSÍTÓ 2,8 MILLIÁRD FORINT ADÓZÁS UTÁNI NYERESÉGET ÉRT EL 2016-BAN
A K&H Biztosító 2,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2016-ban, ami 46 százalékkal, azaz 881 millió forinttal magasabb az előző év azonos időszakához képest - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a K&H Bank és a biztosító közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.