Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött hétfői kommentárjában kiemelte, hogy a januári béradat egyébként rendkívül fontos, mert az ekkor kimutatott bérnövekedés nagyjából meg szokott egyezni az adott évi átlaggal. Idén azonban inkább felfelé lehet eltérés, tekintettel arra, hogy a közszférában késtek a bérmegállapodások, amelyek akár 10 százalékos béremelésről is szóltak.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint idén 10 százalékkal nőhetnek a bérek a bérmegállapodás, valamint az egyre fokozottabb szakember hiány miatt, ami a várt 2,4 százalékos infláció mellett 7,6 százalékos reálbér növekedést eredményezhet, 2013-tól 2017 végéig pedig összesen 28,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 32,3 százalékkal nőhetnek a reálbérek. Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a devizahitelek rendezése nyomán kiszámíthatóvá váló törlesztő részletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:pinterest)